Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar történet I.

2011.03.09

FORRÁS:
MEK-02156
http://mek.oszk.hu/02100/02156

TÓTH BÉLA

MENDEMONDÁK

A VILÁGTÖRTÉNET FURCSASÁGAI

VÁLOGATÁS

 

VÁLOGATTA ÉS A SZÖVEGET GONDOZTA
STEINERT ÁGOTA

AZ IDEGEN KIFEJEZÉSEK MAGYARÁZATA
MAJTÉNYI ZOLTÁN MUNKÁJA
 

TARTALOM

BEVEZETÉS

I. / MAGYAR TÖRTÉNET

Hadúr
Buda és Etzelburg
A nyereg alatt puhított hús
Lehel kürtje
Gyászmagyarok
Vajk keresztelése
A szent korona keresztje
Szent István köpönyege
Könyves Kálmán és a boszorkányok
Bánk bán
Melinda
Reginam interficere
Mic bán
Zách Klára
Vágd, fiam, vágd, Forgács
Kont
Janus Pannonius magyar grammatikája
A budai könyvsajtó
A budai egyetem
Száraz Albert
II. Lajos törpesége
II. Lajos halála
Dobó Katica
Zrínyi halála
A nagyidai cigányok
Báthory Erzsébet
Zrínyi, a költő halála
Herkó páter
A komáromi szűz
Fringia
Petényi Péter sírja
Varulla Jakab
Mária Terézia són szánkázik
Grassalkovich
Mária Terézia és Pompadour,
Marie Antoinette és Du Barry
Marie Antoinette születése napja
Hadik András Berlinben
Kempelen sakk-automatája
Hatvani István
A magyar jakobinusok
Sándor Lipót halála
Napóleon diadalszekere
Simonyi óbester
Sobri
Batthyány és a gyújtó
Mit Rebellen unterhandle ich nicht
A szent korona és Bónis Sámuel
A szent korona Kossuth fején
A Lánchíd kőoroszlánjai
Damjanich kivégzése
Hentzi
A Lánchíd felrobbantása
Görgey sebe
Az aradi vértanúknak adott kegyelem
Gróf Batthyány Lajos tőre
Csernyus és Csernátony
A szent korona elásása
A szent korona megtalálása
Haynau halála
II. / A RÉGI KELET

A piramisok
A múmia-búza
Memnón szobra
Kleopátra gyöngye
Kleopátra kígyója
A találmányok és a véletlenség
Az üveg feltalálása
Az alexandriai könyvtár
Mohamed és a hegy
Mohamed koporsója
A szuezi csatorna
A földből növő birka

III. / A GÖRÖGÖK

Homérosz
Türtaiosz
Aiszóposz
Püthagorasz
Híres emberek halála
Szappho halála
Szophoklész és fia
Xanthippé
Diogenész
Xerxész
Szübarisz
Dionüsziosz füle
Makedóniai Fülöp
Nagy Sándor
A rhodoszi kolosszus

IV. / A RÓMAIAK

Arkhimedész
Hannibál
Néró
Titus
Androclus oroszlánja
Belizár

V. / AZ OLASZOK

Petrarca Laurája
A pisai torony
Manetto Magyarországon
Lucrezia Borgia
Estei Hyppolit és Ariosto
Anch'io sono pittore!
Acqua alle corde!
Eppur si muove!
Acqua Toffana
A fornaretto
Shylock háza
Othello és Desdemona háza
A velencei Scala dei Giganti
A velencei kúttömlöcök
A velencei ólomfödél
Casanova szökése
A Márk téri galambok
Napóleon a Campanilén
Magyar alak a dogék palotáján
Vedi Napoli e poi mori!
VI. / A SPANYOLOK

Kolumbusz
Amerika
Loyolai Ignác szíve
A jezsuiták morálja

VII. / A FRANCIÁK

Buridan szamara
Aubry kutyája
Az orléans-i szűz
A chilloni fogoly
Rabelais
IV. Henrik
Richelieu
XIV. Lajos
Pascal
A trappisták
A vasálarcos
Ninon de Lenclos
A guillotine
Charlotte Corday
A Marseillaise
Lamballe hercegné
La mort sans phrase
XVI. Lajos kivégzése
Marie Antoinette
XVII. Lajos
Az ál XVII. Lajosok
Naundorf
Robespierre öngyilkossága
I. Napóleon
Cambronne
Hudson Lowe
A reichstadti herceg

VIII. / AZ ANGOLOK

Hony soit qui mal y pense
Stuart Mária
Raleigh
Shakespeare
I. Károly
Milton
Anna királynő
Malthus
Nelson

IX. / A NÉMETEK

Canossa
Tell Vilmos
V. Károly
Savoyai Eugén
II. József
Goethe

X. / SZLÁV NÉPEK

Žižka dobja
Mazeppa
Patyomkin falvai
Finis Poloniae!


 

BEVEZETÉS

E könyv aközben keletkezett, hogy a magyarság szállóigéit kutattam, Szájrul szájra[1] művem adatait gyűjtve.

A szállóige és a mendemonda "két atyafi gyermek", írtam az első kiadás bevezetésében. Mert rokon a nyelv kincsévé lett idézet és a köztudattá vált históriai pletyka. Mind a kettő szájrúl szájra jár, mind a kettő nemzetek lelkének megnyilatkozása. Hasonlatosak a kelendőség dolgában is. A világ legmélyebb elméinek gondolatai, a legnagyobb művészek remekei nem repülnek szét olyan gyakran a szállóige szárnyán, mint az olcsó, hétköznapi portéka. A világtörténet igazi tanulságai, hiteles adatai nem forognak annyit az emberek ajkán, mint a mendemondák. A históriát kevesen tudják; a furcsaságokat ellenben mindenki ismeri. Szóval az igazság nem olyan kapós, mint a hazugság.

A szállóigék eredetével és történetével foglalkozva, nemegyszer kellett régi közhiedelmeket lerontanom. Sőt néha azon vettem magamat észre, hogy egész lapokat írok tele cáfolgatással; s mégis azt éreztem, hogy nem mondok eleget, mert a dolgok mintegy egymásból és egymásba folynak. Akkor támadt az az ötletem, hogy (mint a francia FOURNIER cselekedte) én is összegyűjtöm szállóigés könyvem párjaként a történeti mendemondákat. Nem lévén történetíró, csakis gyűjtőmunkára vállalkoztam; s még erre is aggodalommal. De azt hittem, nem vétek nagyot, ha legalább elkezdem a gyűjtést. Mert jóllehet az ilyen könyvre szükség van nálunk, szakbeli tudósaink között senki sem akad, aki megírná. Bizakodtam benne, hogy e gyűjtésemet majd éppúgy javíthatom és bővíthetem a bírálók és a tudós érdeklődők szívességéből, mint a szállóigék könyvét, mely ama réven valóban sokat nyert. De, sajnos, csalódtam. A Mendemondákat a kritika csak jóakaratával halmozta el, az érdeklődők pedig csak olvasták és új kiadását tették lehetővé. A javítás és bővítés munkájában tehát úgyszólván magamra maradtam, szünetlenül érezve gyöngeségemet. Ezért mondom azt, amit kevés szerző mond a munkájáról: hogy e könyvet jelen alakjában sem adom örömmel a közönség kezébe.

Ami magát e gyűjtés tárgyát illeti, ismételnem kell azt, amit az első kiadás bevezetésében írtam, mert felfogásom nem változott. Erről a könyvről szinte mindenki azt fogja mondani, hogy a "történet hazudságaival" bíbelődik; mert az ilyes munkához már egészen hozzátapadt ez a szólás. Hát a mendemonda, ha már épp ilyen rideg meghatározást akarunk csinálni, csakugyan hazudság. Én azonban nem ítélem mindig annak, mert legtöbbször nincsen meg benne a rosszhiszemű szándék. Vannak rút történethamisítások, célzatos rágalmak. De ezek - mintha csak a magyar lélek nem tűrne magában salakot - nálunk alig váltak köztudottá, és nem tartoznak a mi históriai mendemondáink kincséhez. Mert, hiába, kincs ez a sok valójában érdektelen dolog is. Feltárja gondolkozásunkat, érzésünket, világot vet egész korszakokra, számot ad szeretetünkről, gyűlölségünkről, tudásunkról, ízlésünkről - éppúgy, mint a szállóige.

A mendemonda szereti a nagyot nagyobbá, a szörnyűt szörnyebbé tenni. Megnyugvást keres képzelt büntetésben, mikor a földön nem talál igazságszolgáltatást. Gyanakszik és kémlel. Csupa nemzeti hiúság. Sóvárog a dicsőségre. Az ellenséget pusztítja. Isteneket alkot szeretetében. Ördögöket teremt gyűlölségében. Aztán olyan, mint egy kuriózumkedvelő művészlélek; kedves neki minden festői, minden romantikus, minden furcsa, minden elmés, minden csattanós dolog, s ha nincs ilyesmi a közelben, csinál. De a valószínűség és a józan ész ellen ritkán vét, mert kedveli az igazságot a koholmányban. Szóval mindig jóhiszemű. Ezért mikor mendemondákat hüvelyezünk, legtöbbször rábukkanunk a szecska közt a gyöngyszemre: a pletykában az erkölcsi értékre.

Nem igaz, hogy Mátyás király negyvenezer deákot befogadó akadémiát akart építeni; nem igaz, hogy könyves házában ötvenezer kötet volt; de ezek a nagyzások reá vallanak, mely határt nem ismerőnek ítélte a világ az ő tudománykedvelését. Nem igaz, hogy Báthory Erzsébet leányvérben mosdott; de ez a rege festi öldökléseinek rejtelmes céltalanságát, és megoktat bennünket arra, hogy a csejtei vérengzések pszichopatológiai nyitját az egykorúak nem is sejtették. Nem igaz, hogy gróf Zrínyi Miklóst, a költőt, a bécsi udvar gyilkoltatta meg, s a vadászszerencsétlenség csak ürügy; de ez a gyanú feltárja előttünk a kor képét s az emberek szívét; hogy mit nem tettek föl az osztrák ármányról. Nem igaz, hogy Haynau a boncolóasztalon fölébredt; de leírhatatlan gyűlölségről és az ég bosszújára való sóvárgásról teszen tanúságot, hogy a régi sötét történetet reá forgatták az aradi vérbíróra.

Ez a könyv az igazságot keresi. Holott csak furcsaságok gyűjteménye, és nem is akar egyéb lenni. Írója nem történetbúvár. Pragmatikába és kritikába avatkozni nincsen jussa. Amit a tudományos ítéletekből közöl: egyszerű idézetek. E dologban alig tett egyebet, minthogy végiglapozott egy csomó könyvet olvasója helyett; és minden eredetiség követelése nélkül elmondja, mely stádiumban van ma egy s más kérdés. A holnap talán mást fog tudni, mint amit a ma tud.

A tárgy összekeresésében az a szándék vezérlett, hogy csak a szükségeset adjam. A szükséges pedig az, ami közismeretű. Ezért olyan aprólékos részletekre, amelyeket csak a szakemberek tudnak, nem terjeszkedtem ki. Nem említettem a hirtelen támadt, hirtelen múlt sejtéseket sem, aminő például Zrínyi, a költő, öngyilkossága vagy az a konjektúra, hogy báró Liszti László, az epikus, nem egy a hóhérpallos alatt elvérzett Lisztivel. A cáfolatra nem szoruló meséket is mellőztem. Vagy szükség-e bizonygatni, hogy a Mátyás hollója nem történeti valóság, s ezzel egyben az sem igaz, amit a hízelgő udvari historiográfus ír: hogy a Hunyadiak ősei a római Corvinusok. Nem elegyedtem a vallásos vitákba. Az enyimhez hasonló külföldi könyvek rendszerint tele vannak e rút patvarkodásokkal, melyeknek módszere és hangja ma is a XVI. századé valamennyi félen.

Könyvem külföldi adatait szintén említett szempontjaim szerint válogattam össze. Mindig arra gondoltam: mit ismerünk mi, miben tévedünk leggyakrabban, minek a tisztázása kívánatos; s ebben a részben is kevés lap van, melyen magyar vonatkozás ne volna. Számos világtörténeti adatot kölcsönöztem W. L. HERTSLET nagy szorgalommal összegyűjtött Treppenwitz[2] könyvéből és E. FOURNIER[3] híres művéből, hogy az angol és olasz irodalom hasonló munkáit itt ne is említsem. Néhány közlés teljesen Nagy Gézától való; de tudós barátom egyébként nem vett részt a gyűjtésben és feldolgozásban.

Köszönettel fogadok minden helyreigazítást, pótlást és új adatot.


Budapesten, 1900 novemberében

TÓTH BÉLA

                                        

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.