Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar történet IX.

2012.05.30

        II. Lajos halála

II. Lajos király halálát forrásaink igen röviden adják elő. Mikor a mohácsi ütközetben (1526. augusztus 29-én) a csatarend már megbomlott, a király kedvelt kamarásával, Czettrichhel menekülni akart; de Csele falu mellett a megáradt mocsaras ér partjáról lova lecsúszott, és a királyt maga alá temette az iszapba. A kamarás, ki már átjutott a vízen, látta, hogy segítség nincsen többé; megjegyezte hát a helyet, és előbb Székesfejérvárra, aztán pedig Mária királynéhoz, Pozsonyba ment a szomorú hírrel.

SZERÉMI GYÖRGY, II. Lajos káplánja, 1840-ig ismeretlenül hevert egykorú emlékiratában és a hozzákapcsolt Epistola Flebilis-ben (mely ERDÉLYI LÁSZLÓ gondos kutatásai szerint[22] bizonyosan TATAI MIKLÓS káplántól ered) egészen másként tűnik föl a király halála. Ez előadások szerint II. Lajos gyilkosság áldozata lett.

SZERÉMI először 1528-ban egy lengyelországi plébánostól hallotta, hogyan ölte meg Lajos királyt Szapolyai György Székcsőn, és újra hallotta egy magyar vitéztől, aki szemtanú volt, de csak János király halála után vallotta meg a titkot, nem bírván tovább elviselni a lelkifurdalást. Összefoglalva SZERÉMI előadását az Epistola Flebilis teljesen parallel adataival, a történet a következő: Mikor a csata elveszett, II. Lajos királyt Szapolyai György és Tomori Pál érsek az est sötétében a Csele patakon át Székcsőre vitte, a plébános házába. Velük volt Czettrich királyi kamarás is többedmagával, és Szapolyai Györgynek egy kapitánya. Mikor a király a sebtiben készített kis vacsorához ült, Tomori Pál azt mondta neki: "Egyék felséged gyorsan, mert a török a nyomunkban van." Ezután az érsek Szapolyai Györgyöt sürgette, hogy menjen a szállására felkészülni, mert azonnal indulniok kell Buda felé. "Én készen vagyok - felelt György -, menjen csak tisztelendő uraságod a szállására; én a király mellett maradok." Mikor az érsek távozott, Szapolyai György rákiáltott a királyra: "Te bestye tanchos[23] kiral, te parázna, te igazságtalan király! Elvesztetted Magyarországot!" Mire Lajos király azt mondta: "Nem az én akaratom volt ez, hanem a rendeké és a főpapoké." Ekkor Szapolyai György kirántotta háromélű cseh kardját, és háromszor a király jobb oldalába mártotta. Lajos leesett a földre. Czettrich és a többi kamarás erre Tomori Pál szállására szaladtak, és ott azt kiabálták: "Hamar, hamar, nagyságos uram, mert Szepesi György megölte Lajos királyt!" Az érsek ezt hallván, berontott a szobába, és megölte Szapolyai Györgyöt. Ott vala azonban Szapolyai György kapitánya, aki hallván, hogy urát megölték, előrohant, és Tomori Pált legyilkolta. Hárman feküdtek hát ott halva. Történt pedig mindez késő éjszaka, pentekre verradoban, mint a magyar vitéz vallotta. Szapolyai Györgyöt és Tomori Pált a székcsői templomba temették el. A királyt lepedőbe csavarták. Mezítláb, hajadonfőtt volt, rajta az aranyos ing, melyet a királyné készített, nyakán az aranylánc kis kereszttel, az ujján a jegygyűrű. Reá adták véres ruháit is, és éjfélkor kivitték a Csele falucska mellett levő mocsár partjára. Itt egy kis sírt ástak neki lámpavilágnál, és ott hagyták. Ezen a helyen feküdt szegény Lajos király János fővételétől Márton-napig. TATAI MIKLÓS káplán, ki a holttest föltalálásakor jelen volt, látta a király jobb oldalán a három szúrást.

JÁSZAY PÁL a két káplán előadásának szinte hajlandó hitelt adni. (A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után, 1846) "Kétségtelen - úgymond -, hogy Szapolyai György holttestét a mohácsi csatatéren nem találták meg; bizonyos, hogy a török táborban az ütközet után hosszú dárdán körülhordozott fejet csak némelyek mondották a Tomori Pálénak; igaz, hogy a király holtteste nem a Csele patakban találtatott meg;[24] közhír volt SPERFOGEL szerint, hogy a király áruló kezek által esett el; SZERÉMI és SZOLAKZADE török író mondja, hogy a király testén sebek voltak; és a legnevezetesebb az, hogy ezelőtt néhány évvel a székcsői egyházban, ugyanott, hová SZERÉMI utasíta, felásás történvén, két holttest maradványaira akadtak." A szemtanú SÁRFY FERENC jelentése szerint azonban a király teljesen ép és romlatlan holttestén a legcsekélyebb sebzés nem látszott. A káplánok tanúságtétele hát megdől. Történetírásunk különben SZERÉMI GYÖRGY és az Epistola Flebilis mendemondáját még a megcáfolás figyelmére sem méltatta soha.

                               Dobó Katica

Dobó Katica, vagy az egri szép napok, TÓTH KÁLMÁN történeti népszínműve, történet dolgában véges-végig licentia poetica. Dobó István, Eger vára vitéz kapitányának leányát nem Katicának, hanem Krisztinának hívták. Dobó Krisztina azonban nemigen lehetne színdarabcím, vagy legalább nem olyan csengő és kedves, mint a Dobó Katica. 1552-ben, mikor a várat a török ostromlotta, Krisztina még nem is élt, s Balassi Bálint, az ő unokabátyja, aki a színdarabban a vár vívása alatt ismerkedik meg vele, ez időben alig volt több egyesztendősnél. Báró Balassi Bálint az ostrom után harminckét évvel, 1585-ben vette feleségül Dobó Krisztinát, Várday Mihály özvegyét. Első és egyetlen szerelme Losonczy Anna volt. Mindnyájan tudjuk, milyen szerencsétlen lőn az unokahúgával kötött házasság, melyet sokan haszonlesésnek tulajdonítanak, s mely még vérfertőzés vádjára is adott alkalmat a Krisztina vagyonára vágyakozó kapzsi atyafiságnak.

                            Zrínyi halála

Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, 1566. szeptember 8-án nem ott esett el, ahol KRAFFT PÉTERnek a Nemzeti Múzeumban levő képe[25] mutatja, vagyis az óváros és a külső vár között, a hídon; sem ott, ahová a szigetiek a Zrínyi-emléket állították; hanem a belső várnak (ahová az óváros és a külső vár eleste után háromszáz vitézével menekült) a puskaporos torony mellett levő kapujából kirohanva, a kis fahídon. (Vö. STEPHANIE ADOLF, Hadtört. Közl. 1896. 208-219. l.)

                        A nagyidai cigányok

A nagyidai cigányok gyászos esete sem egészen történeti hitelességű dolog. Az 1557-i ostromról a legrégibb följegyzés az ISTVÁNFFY MIKLÓSÉ (Hist. XIX.), ki csak annyit mond, hogy Kassáról a Perényi Mihállyal egyesült sereg a nagyidai vár megvételére indult. Ezt a várat Perényi Mihály egyenlő részben bírta testvérével, Perényi Ferenccel; Perényi Ferenc azonban Mihályt kizárván, Izabella királynéhoz pártolt. A várat teljes húsz napig vívták ágyúkkal, egészen rommá lőtték, végre az őrség megadta magát. Cigányokat nem is említ ISTVÁNFFY. A nagyidai história mai alakjában, amint ARANY JÁNOS eposzának is tárgyául szolgált, először THURÓCZI LÁSZLÓ múlt századbeli jezsuitánál (Ungaria suis cum regibus, 1726) jelenik meg. Ez az anekdotakedvelő páter, ki a népies hagyományokon is mindig kap, azt beszéli, hogy a Perényi Ferenc várát minden reményen felül vitézen védő cigányság ágyúival már elvonulásra kényszerítette az ellenséget; a barna hősök azonban utánakiáltottak a falakról az elfele cihelődő németségnek: "Menjetek a manóba, hitványak! Az isteneknek köszönitek, hogy éltek. Egy sír nyelt volna be mindnyájatokat, ha még volna egy kis puskaporunk!" Mire az ellenség természetesen visszafordult, és a lőni nem bíró cigányokat - szám szerint ezeret - egy lábig levágta. - Hogy Perényi Ferenc a vár védelmére kényszerítette a környék cigányait is, hihető dolog; de a híres ostoba dicsekvés már nagyon anekdotaízű, és mivel épp THURÓCZI LÁSZLÓ jegyzi föl, alkalmasint a nép humorának terméke.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.