Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gárdonyi Géza Tükörképeim VIII.

2012.05.30

                Keresztapánk

Árpád öcsém keresztapja Ábel Mihály műkertész volt. Ez ott lakott a park kapuja mellett, amint kimegyünk a parkból, jobbkézt egy kis csinos házban. Fiatal, barna körszakállas ember volt, de arcára jobban csak az arcképéről emlékezem!
Ő magyar volt, a felesége azonban egy tokás, kövér fiatalasszony, németesen beszélt.
Náluk gyakorta megfordultam. Flóra nevű fogadott leánykájukkal mentem mindig az iskolába. Flóra mindig kapott egy szelet fehér kenyeret, s hogy nekem otthon sose raktak ennivalót a zsebembe, én is eltettem, ha kínáltak. Mert fehérebb volt a kenyerük, mint a miénk.
Ottlétünk második évben leánykájuk született, akit Gizellának kereszteltek.
Egyszer megláttam a fehér kenyeret az ablak szélén; a kés is ott hevert mellette. A kertész a leánykáját ringatta, és azt kérdezgette tőlem:
- Hogy tetszik neked az én Gizellám?
- Szép - feleltem unalommal.
- De mért szép? - kérdezett tovább - mi szépet látsz rajta?
- Azt, hogy olyan, mint a rózsa.
A kertész nevetett:
- Ugye hogy olyan, mint a rózsa?
- Mint a fehér rózsa - toldottam hozzá.
Ábelnek nagyon tetszett ez a hasonlatom. Gyönyörűséggel nézett a leányára.
Nekem azonban e beszélgetés alatt folyton a kenyéren volt az eszem meg a szemem. Szerettem volna belőle egy szeletet, de attól tartottam, hogy apám megtudja, ha kérek. Sokáig ott voltam, és sóvárogva vártam, hogy megkínál, de persze nem jutott eszébe.

                       Betörés a tanítónál

Egy tavaszi reggelen, ahogy az iskolába érkezem, a már ottlevő gyerekeket rémledező arccal, susogva találom. Csakhamar beszélik nekem is, hogy az iskolában betörő járt.
Az iskola termét egy kis szoba választotta el a tanító szobájától. Az ajtó most nyitva volt, s lehetett látni, hogy a padlás deszkája fel van bontva.
A tanítónk nőtlen fiatalember volt. Az arcára nem emlékezem, csak arra, hogy egyszer nálunk vacsorázott Ábelékkal; s hogy én éppen akkor kaptam új ruhát, arra olyan viccet mondott, ami nekem nem tetszett.
A betörés engem is megborzongatott. Képzeletben láttam a tolvajt, amint deszkát bont, és beereszkedik a szobába.
A rendőrség vizsgálata csakhamar kiderítette, hogy a tanítónál nem járt tolvaj, hanem ő maga bontotta fel a padlást. Megvallotta, hogy a betörés hírével hazulról egy kis pénzt óhajtott magához ijeszteni.
Csodálkozva hallottam ezt. Mert hogy én hazudok néha, azt menthetőnek találtam: nekem muszáj hazudnom, mert nekem nem szabad - de hogy olyan tekintélyes ember is hazudik, ez nem fért a fejembe.

                           Lecke a botanikából

1869 tavaszán, talán májusban, elvitt az apám sétálni a Zugliget felé. Napos idő volt, s hogy egy elhagyott úton mentünk, bámulva láttam a virágzó vadnövényzetet.
Nekem a fű meg a virág mellemig ért volna.
Bizonyára jártam már máskor is fű és virág között, de nem vettem észre. Az ember a szemével néz, de az agyával lát. Az én gyönge kis agyam ezen a napon nyílt meg a természet szépségének.
És én álmodozva és hallgatva, gyönyörűségtől áthatott szívvel mentem az apám mellett; tekintetem folyton a virágzó növényzeten.
- Szeretnék közéje menni! - mondottam egyszer apámnak.
Az úton senki se járt. Én szétterjesztettem a karomat, és szinte úsztam a fűben, virágban. Boldog voltam.
De egyszerre égető csípést éreztem a kezemen. Kínos megrettenéssel néztem a kezemet. Nem tudtam, mi történt velem. Apám aztán odavezetett a csalánbokorhoz, s megmagyarázta, hogy az csípett meg. Ez volt tehát az első növény, amellyel megismerkedtem.

                                Temetés

Egy szőke, kis hatéves leány is járt velem. A haja fénylősárga volt, az arca üde, gömbölyű, rózsás.
A kisleány egy kisfiúval járt, aki bátyja volt neki, s talán egy évvel idősebb, mint ő.
Egy napon ez a két gyermek nem jelent meg az iskolában. A gyerekek susogva beszélték, hogy a fiú agyonlőtte véletlenül a húgát. Puskával játszottak.
Én akkor hallottam először halálról, temetésről. Bámultam, és borzadoztam.
Másnap elindultunk az iskolából. Mentünk párosával. Sokáig mentünk. Végre elérkeztünk egy földszintes házhoz. A házból sírás és jajgatás hangzott ki.
Mi korábban mentünk valamivel, és szabad volt megnéznünk a halottat.
A kisleány érckoporsóban feküdt, amelyről azt hittem, hogy ezüstből van. Az arca szebb volt, mint szokott lenni. Kis koszorú volt a fején, és a koszorú alól kilátszott a haja. Mellette gyertyák égtek.
Nekem ez végtelenül rejtelmes és szomorú látvány volt. Mintha egy holt angyalkát láttam volna a koporsóban.

                                  Baleset

Egy délután, mikor belépek a szobánkba, ott látom apámat véres fejjel a lavor fölé hajolva. Anyám kezében egy nagy spongya: sápadt arccal csorgatott apám fejére vizet egy kancsóból. Én csak néztem őket elképedve, ők se beszéltek semmit.
Az történt, hogy apám lent volt a mély kútban. (Gyakorta le kellett szállania egy vörösre festett, keskeny vaslétrán a kútba, amely öt más kútnak csöveken át ide vezetett, központi víztartója volt.) Amint lefelé ereszkedett, valaki vigyázatlanságból vagy rosszakaratból egy szerszámot dobott le. Az sebezte meg apámat.
Ez a kútba való lejárás anyámnak mindig halálos aggodalmat okozott, s apám is mindig sápadtan és kimerülten jött fel.
A napokban magyarázta anyám, hogy lent a mélységben gyakorta meg-megrepedt egy cső, s apám nem bízhatta másra a vizsgálatot, mert az algépész a helyére áhítozott, a fűtőkre meg nem bízhatta. Ez volt a fő oka, hogy apám ezt az állását elhagyta.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.