Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora V.

2012.05.30


Móricka szépen fejlődött ezalatt; akár a szomjas föld, oly mohón szítta föl az ismereteket, melyekhez hozzáférhetett. Csak egy körülmény aggasztotta a szülőket, hogy rendkívül félénk és gyámoltalan. Nem mert kimenni a kertből és udvarból, sőt még itt is rémület szállta meg, ha kecskét látott az utcán, melynek szarva volt, vagy szakállas zsidót. Az idegen gyerekektől is félt, csupán a testvéreivel szeretett játszani. A szülők sopánkodtak, mi lesz belőle, ha ilyen marad s hogy kissé bátorodjék, elhatározták iskolába adni, bár még nem jött meg az ideje.

Egy szép reggelen kezén fogta apja és elvitte fel a Szombati utcán (tehát az ő utcájukon) egész a negyedik házig egy nagy épületbe, mely szemben áll a református templommal. Nagy, vastag falai voltak, magas márványlépcsőkön kellett felkapaszkodnia az erős vasajtóig. A hosszú folyosón kettős ajtók nyíltak jobbra-balra, amiken keresztül rejtelmes silabizálás félelemgerjesztő hangjai szivárogtak ki, az emeletre vivő lépcsőkön öreg diákok csörtettek alá, kik leckéjök végeztével hazafelé siettek.[11]

Az épület felső része a nagy diákoké volt, földszintjén az elemi kisfiúk tanultak. Ide vezette apja Móricot, ki szepegve állt meg, első tanítója, a nagy bajuszú Székely Sándor előtt. Hangosan dobogott a szíve, mikor a tanító apját kikísérte az ajtón és ő ott maradt egyedül, a sok apró gyerek kandi tekintetétől lenyűgözve.

De ez az eseménydús első nap fényesen sikerült, mert a rektor úr valóságosan meg volt lepetve, mikor visszatérve, felnyitván a zsoltárt, azt kérdezte Mórictól, hogy ismeri-e a betűket, az pedig elkezdett folyékonyan olvasni - ahogy a nebulók öregebbje se tudott.

Az ámuló rektor úr megdicsérve őt, a második padban mutatott neki helyet egy kaputos és egy mezítlábos kis fickó közt. Lecke végeztével pedig haza kísérte. Otthon úgy fogadták, mint egy hazatérő bajnokot, mert még sohasem volt családtagjai nélkül olyan messze.

A Hármas Kis Tükör és a Kis Máté voltak azok a misztériumok, amelyekbe legelőbb kellett behatolni. Ott forgatta őket naponkint a folyosón vagy a nagy szederfa árnyékában, fönnhangon tanulva a versikékbe szedett vármegyéket.

Tudta is mindig a leckéjét, a lecke nem volt kellemetlen, az iskolát is megszerette, mert Székely bácsi jól bánt vele, s nehéz lecke után ott is tartotta, adomákat mondva neki Mátyás királyról és a Mária Terézia bolondjáról, hanem az elmenetel és a hazajövetel volt neki borzasztó, pedig alig száz lépés házuktól az iskola.

Eleinte mindig elkísérte valaki, vagy a mama, vagy Eszter, később azután csak az utcaajtóból nézte Eszter mindaddig, míg az iskola kapuján el nem tűnt. Kétszer-háromszor is visszafordult remegve, ha vajon ott van-e még Eszter.

Fantáziájával, melyből egy halandó se kapott annyit, mint ő, különböző veszedelmeket gondolt ki, melyek az úton érhetik, de bevallottan leginkább a zsidóktól és a kutyáktól félt. E csodálatos fantázia borzalmas képekkel és eshetőségekkel népesíté be egész életét. Mint nyolc éves gyermek, egy papírra fölírva szüntelen a derekára kötve hordta végrendeletét, melyben arra kéri édesanyját, hogy halála esetén boncoltassa fel, nehogy élve temessék el.[12] E beteges lelki állapotért nagy mértékben volt ludas Vörösné is a rémmeséivel.

Ámbár e fej, melyből több látomány, több kép, több mese fog kihasadni, mint a többi sok millió fejből, melyet egy emberöltő produkált, nem lehetett fantázia dolgában normális Vörösné és az apai, anyai mesélések nélkül sem. Vagy ha az lett volna, akkor talán tárgytalan lenne ez a könyv, amit most papírra vetek és nem született volna meg vagy száz másik könyv, mely a magyar géniusz erejét, báját hirdeti.

Különben a fiú nem volt normális egyéb tekintetben sem. Kiérezni rajta valami szokatlant, valami különöset, egyedülállót. Igen sok jelt fogunk találni erre. De egy már korán mutatkozik: hogy nem voltak barátai; sem ő nem érzett barátságot, a szó valódi értelmében vett baráti érzéseket, sem őiránta mások. Egyéniségéből hiányzott az a bizonyos fluidum, ami az egyeseket vonzaná. Ő a tömegekre volt berendezve. Holott a barátság varázsitalát kis bögrékben főzik, kevesek számára.

Anyja már korán észrevette ezt a különös jelenséget s pajtásokat hívogatott neki, de se azok nem érezték magukat jól Móriccal, se Móric ővelük. Csak a testvéreivel tudott játszani. Az egyedüli kivétel a gyallai tót juhász gyerekei voltak. Az iskola befásított előudvarán nagy játékok folytak akkoriban délutánonkint. Nevezetes diákjátékok voltak a »pige«, a »kampa« és a »bente bólé«. A gyerekek mind játszottak, csak a kis Móric nem. Ha hívták a társai, válla közé húzta fejecskéjét (szép, pingálni való főt) és udvariasan visszautasította a meghívást. Mert választékos modorú, előkelő megjelenésű fiúcska volt. Szerény, tanulékony, engedelmes a tanárainak, de mégsem azok közül való, akik a tanárok kezére játszanak, azoknak kedvében járnak társaik rovására is, akik aztán árulók számba mennek, sem azok közül, akik csínyeket követnek el, ellenséges terveket koholnak a följebbvalóik iránt. Külön úton járt, kivonta magát mindenünnen. Nem volt bizalmas senkihez, de nem is volt senkivel szemben ellenséges. Azért ha nem szerzett barátokat, ellenségeket sem szedett fel. Egy másik világban élt ő már akkor is. A kisfiúkhoz jó volt, ha valamit kívántak, megtette, segített a feladatukat megcsinálni, súgott nekik, de azért mindig idegen maradt köztük.

Ekkor járt a hetedik évében és írta az első két versikét; az egyiket atyja nevenapjára 1832-ben, mely így hangzott:

        Tartsd meg jó atyámat Isten;
        Hogy az mindenben megintsen,
        Ha dolgomban hibát
        Hogyha lát.

A másik vers tanítója nevenapjára faragódott ugyanebben az évben március 16-án:

        Éltesd Uram tanítómat;
        Tartsd meg az én Rectoromat,
        Hogy a jóra vezéreljen,
        Hogy az ördög kárt ne tegyen
        Az én lelkemben.

Valósággal érezzük azt a levegőt, mellyel a Jókay-ház telítve volt, szinte kicsengenek e picinyke felköszöntőkből ama zsoltárok, melyeket Jókayné asszony a pergő rokkája mellett énekel. E forma és hangulat uralkodik a gyermek lelkén s ezt veri vissza szárnyának első mozdulása.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.