Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gábor Andor: Mit ültök a kávéházban? I.

2011.09.10

Forrás: MEK-00652
        http://mek.oszk.hu/00600/00652

                       Gábor Andor
              Mit ültök a kávéházban?
                     (Kamrakabaré)

 
Újságírás a színpadon.
Versben és prózában,
zenével és zene nélkül.

 
                          ÖNARCKÉP

Én
Csak jól sikerüljön! Szép dolog, ha az emberről egy ilyen nagyhírű művész portrét rajzol. Egyrészt a hírességet is emeli, másrészt lehet, hogy a tárlatra is kikerül, és akkor az emberek azt fogják mondani "Ahá, ez az!". Miért nem hegyezi ki ez a nagyhírű művész a ceruzát? Hogy akarja azzal a vastag doronggal az arcom finomságát ábrázolni? Mert azért vannak finomságok egy arcon, s egy entellektüel arcán pláne. Jobb volna, ha a ceruzát meghegyezné, de ezt nem merem hangosan mondani neki, megsértődik. Ezek a nagyhírű művészek nagyon érzékenyek. Mindazonáltal egyet s mást hangosan is meg kell mondani, hogy a művész tisztában legyen elveivel. Hangosan, ámde nagyon szerényen. Kedves mester,
Művész
Na?
Én
Csak azt akartam mondani...
Művész
Elég, a többit levélbe. Nem szeretem, ha a modell járatja a pofáját.
Én
Érzékeny, nagyon érzékeny! Ezeknek olyan lelkük van, mint a mimózának. (Az is a legkisebb érintésre mindjárt goromba. De azért jobb volna, ha mindjárt megmondanám, hangosan, szerény vigyorral arcomon, csak éppen annyit, igazán nem többet, hogy a portréhűség elvén már túl vagyok, ismerem a művészet modernebb irányzatait, szó sincs róla, hogy ósdi lennék... vagyhogy...
Művész
Na.
Én
De azért mégis azt hiszem... jobb volna, ha rám ismernének... az sose rossz egy ilyen portrénál, persze tudom, hogy a művész nem fotográfus. Igen kérem, én azt tudom... és isten ments... ez éppen olyan volna, mintha...
Művész
Na?
Én
Nem merem folytatni, mert félek, hogy ha akármivel hasonlítom össze a művészt és az ő művészetét, meg fog sértődni. Csak annyit kedves mester, hogy vannak az arcomon bizonyos, hogy úgy mondjam, tévedések, s ha ön azokat túlságosan kidomborítaná... na igen, ezek csak átmeneti jelenségek, a művészet mégiscsak az örök ábrázolása, és aki nem tanulmányozza az arcomat éles szemmel, mint ahogy ön teszi mesterem, az nyilván nem veszi észre a kiugró pofacsontot, s ha a kiugró pofacsont esetleg nagyon hangsúlyozva lenne... szóval a pofacsontot ne. A homlokot se muszáj olyan alacsonyra. Kicsit magasabb homlok egy entellektüelnél, mert ne felejtsük el, hogy elsősorban azok vagyunk ugyebár, kedves mesterem, egy entellektüelnél a magasabb homlok sohasem árt bizonyos felsőbb képzeteket ébreszt a nézőkben.
Művész
Marhaság.
Én
Nem sértődöm meg, attól tartok, hogy ha megsértődnék, a nagyhírű művész bántva érezné magát. Nem mondom, hogy egy portrén az arcnak hízelegve legyen. De az általános emberit könnyebben megközelítheti a művész, ha a karakter enyhébb vonalait húzza ki. Az emberiség nem olyan gonosz, aminőnek hisszük, s ha az én arcom e percben rosszat mutatna, ez még nem jelenti azt... lehet, hogy a modell-ülés feszessége tesz az egészet... s nem szeretnék olyannak megörökítve lenni, amilyen nem vagyok. Hogy a szemem egy kicsit kicsiny, higgye el, attól van, hogy nem teszem fel a cvikkeremet, de azt viszont nem teszem fel, hiszen a nyilvánosság előtt nem cvikkerben szoktam szerepelni. De azért lehetne a szemet egy kicsit nagyobbra venni, és az orrot nem olyan vaskosra. Kicsit talán meg is vagyok hűlve, és az kihozza az arcot rendes formájából. Nagyon kérném, ha ezzel nem befolyásolná művészi alapelveit...
Művész
Kész!
Én
Ez? Ez a majom?
Művész
Írjon a László Fülöpnek, az majd bíbornoknak ábrázolja, gyöngyházszínű háttérrel. De mondhatom, egy ilyen karakterfejet Rosa Bonheur se hozott ki.
Én
Róza Bo...
Művész
Igen, pedig olyan állatfestő többször nemigen születik.
Manó tudja, mi lettem volna,
Ha nem magyarnak születek.
A hírnevem úgy zakatolna
Hogy hasogatná fületek.

                     ELŐSZÓ, DE CSAK ÚGY MELLÉKESEN

Én
Egy álmomat fogom elmesélni. Egy nagyon egyszerű álmomat. Tudom, hogy bolond, aki az álmát elmeséli, és még bolondabb, aki meghallgatja, de én azért mégis elmesélem. Milyen őrültség, hogy elmondom: most már nem fújhatok szappanbuborékot. Káprázik a szemem az örömtől, ha visszagondolok rá, milyen csodaszépeket fújtam annakidején. Sírni szeretnék, ha rágondolok, hogy az ártatlan örömömet sem tombolhatom ki egészen. És itt állok azzal az ostoba felfogásommal, hogy most már nem nekem való ez a játék. Mégis a szappanbuborék mellett döntök, el is indulok, hogy előállítsam a szappanos vizet, és kikeressek egy szép hosszú szalmaszálat. Elkezdjem a művészkedést. De én ennek a nagyvárosnak a közepén honnan vegyem a szalmaszálat? Azelőtt a kávéházban adtak hűsítő italok mellé. Milyen élvezet volna ilyen szalmaszálból fújkálni a gömböket nagyobbra-nagyobbra. Jaj, csak el ne pukkanjon! Hogy repüljön, és szikrát szórjon a napfényben. Azonban nincs szalmaszálam, s ha volna: szappan, amit most szappannak neveznek, nyilván nem jó, hiszen arra sem jó, amire csinálták, a fő céljára nem jó, s az a gazember, aki előállította, megcsalván ennek a szappannak összes alkatrészeit, aztán a vevőjét, nyilván nem gondolt a mellékcélra, a szappanbuborékra. Az álom, amit el kell beszélnem, háborús álom. Bár nincs benne katona, fegyver, semmi olyan, ami ilyen külsőséges háborúra mutatna. Azt álmodta, hogy sétáltam Budán, egy kicsit elfáradtam, befordultam egy budai kis cukrászdába. Még nem vakmerő álmodozó az, aki álmában bemegy a cukrászdába. Leültem egy asztal mellé, kisasszony jött oda, hogy szép volt vagy csúnya-e, nem tudom. Van kávé? - kérdeztem a kisasszonytól. Van - felelte a kisasszony. Habos kávé? - kérdeztem, de nem valami kis nyomatékkal. Van - felelte a kisasszony. Tejszínhabos? Igen, kérem. - mondta a kisasszony. Akkor azt kérek. - fejeztem be a rendelést. A habos kávé 33 korona 60 fillér. - mondta. Csak hozz, kisasszony. Itt befejeződik az álom, mert mielőtt a kisasszony elhozta volna a kávét, fölébredtem. Ahogy visszaemlékszem az álomra, meg tudom állapítani, hogy nemcsak tettetett nyugalommal mondtam a kisasszonynak a "hozza csak"-ot amikor bemondta a kávé árát, hanem valóban nem csodálkoztam. Valójában a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy a tejszínhabos kávé 33 korona 60 fillérbe kerüljön. Nem hiszem, hogy ezen a mai nemzedéken még segíteni lehetne. Íme, az álmainkat is megmérgezték már.
I.
Pincér! Halló, pincér! Jöjjön már ide a teremtésit!
P.
Tessék parancsolni.
I.
Miért nem jön, ha hívom! Már negyed órája ülök itt.
P.
Tessék parancsolni.
I.
(reszket az izgalomtól, nem szól)
P.
Tessék parancsolni.
I.
Kérem, hozzon nekem egy félbarna langyos kávét csészében, szűrve, habbal, de külön legyen a hab.
P.
(kis szünet, indul)
I.
Várjon kérem.
P.
Tessék parancsolni.
I.
Miért rohan el, amikor még be se fejeztem a rendelést? Olyan sürgős magának?
P.
Tessék parancsolni.
I.
Mégiscsak abszurdum.
P.
Tessék parancsolni.
I.
Vajat is kérek, és ö... mondja, milyen dzsemjük van?
P.
Barack, eper, málna, meggy, sárgadinnye, szilva, ribizli és narancs.
I.
Ananász dzsemjük nincs?
P.
Ananásszal nem szolgálhatok.
I.
Különös, miért nincs ananász dzsemjük? Ilyen drága kávéház, és nem tartanak ananász dzsemet! Érthetetlen! Az embernek igazán elmegy a kedve az egész reggelitől. Na, ma vagyok itt utoljára.
P.
Tessék megpróbálni a narancs dzsemet.
I.
Maga ne ajánlgasson nekem. Hol vagyunk? A Teleki téren? Nevetséges! Maga várja meg, amíg én választok.
P.
Tessék parancsolni.
I.
Hozzon... málna dzsemet.
                 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.